Étkezési szokások:
Talán nem véletlen a Danitól származó "mérges kullancs"-elnevezés, amely jelzőt Zoé akkor kapta, amikor már az x-edik próbálkozás után, hogy elaltassuk, képtelen volt 5 percet a kiságyában tölteni, és körülbelül 10 percenként cicire kellett tenni. Mindezt olyan arckifejezéssel nyugtázta, hogy még egy komoly kiképzésben részesült amerikai delta force-os gi-joe is megijed tőle: hatalmas homlokráncolás, és dühös morgások közepette bírtokba vétele az éppen felkínált cicinek, és szörnyű, Maha Kala-t is leköröző grimaszok kísérte, hangos, démonriasztó szopihangok...Néha olyan röhögés fogott el minket, hogy azért pöccent be a kismanó, mert szó szerint legurult a cicimről. Miután 9 hetesen megduplázta a súlyát, és 10 hetesen elérte a 6 (!) kilót, egyzserűen feleslegesnek tartom a mérést, és hagyom éjszaka aludni, amennyit csak akar, mert úgyis szépen gyarapszik. Ennek következtében, egy hat-hét órás alvás után olyan kiéhezett és követelőző tud lenni a kis drága, hogy sokszor már ott dekkolok az ágyánál, mélyálomból ébredve, telepatikusan "lekomunikálva" a megfelelő időpontot, hogy mire felébred, ne kelljen "szegénykének" "nélkülöznie". A papát rendszeresen hangos cuppogással és dühödt nyammogással ébresztjük úgy 5-6 óra tájban, amit csak az szokott néha félbeszakítani, ha a kis pókhas néha elvéti a lépést, és összekeveri a fontossági sorrendet, hogy tudniilik elsődleges dolog a levegővétel, és a tejcsi lenyelése is ennek függvénye:)
A legaranyosabb akkor is az volt, amikor a héten, valamelyik reggel Zoé szabályszerűen "kiszolgálta magát", amikor mellettünk feküdt fent a galérián, és én az előző szopitól halálosan fáradtan elpilledtem odébbcsúsztatva a kismanót, és szó szerint oldalra lógó cicvel. Zoét ez a legcsekélyebb mértékben sem zavarta, hanem odakúszott, és megnyitotta a "csapot".
Sokszor olyan érzésünk van Danival, amikor "nagyon dolgozik" a manó, hogy kizárólag arra hajt (bukáskor is), hogy helyet szorítson az újabb adagnak...
És még mindíg megvan az ravasz, csibészes arckifejezés, amit akkor csinál, amikor már tudja, hogy most következik a számárs fontos fénypont: az evés!
...és éppen akkor, amikor ezt írom, szintén szopi után, itt, az ölemben, Zoé felfedezi a kezét! Milyen érdekes, a várttal ellentétben: van! Sőt, utána az enyémet is: jé, az nagyobb, mint az enyém! És valami fura karika csillog rajta...De a legjobb benne, hogy meg lehet jól markolni, amit egy hete még nem csinált Zoé (csak a Zümit püfölte nagy bőszen). Ez most van, június 27-én!
