Egész terhességem alatt váltig állítottam Daninak, hogy én ugyan nem válok "babanoiddá"! Ez az a kifejezés, amit Dani fejlesztett ki "azok" megnevezésére, akik "lemennek" a kismanók tudatszintjére, különösen azokra az anyákra jellemző ez, akik újdonsült, lánglelkű anyukák, és akiknek szülés utántól nem létezik más téma, mint saját utódjuk kaki-pisi-mennyiségének méregetése, és csodálása, hogy egyáltalán anyagcserét hajt végre a kis csöppség, és akik nem képesek soha többé felnőtt emberként funkcionálni, és onnantól kezdve az egyetem befjezéséig soha többé nem hagyják el a királyi többes használatát, ha gyermekükről van szó, vagyis: "juj, de jó, mekkorát szopiztunk, kakiltunk, micsoda dícséretet kaptunk az oviban, suliban, érettségiztünk...stb..." Szóval, megfogadtam, hogy én NEM! Sőt, még meg is szóltam némelyik ultra-babanoid-tudatállapotú bloggoló kismamát magamban, hogy milyen hülye! Nos, egy héttel később, már szülés után éreztem, hogy itt valami nincs rendben: magamban ugyanezt a bloggolót szégyenszemre be kell vallanom, azonnal rehabilitáltam, és már értettem, miért írta ki a skype-accountjára üzenetként, hogy: "Ha nem tudlak felvenni, akkor az csak a kislányom miatt van!" Egy héttel előtte röhögtem rajta, most meg tapsikolok, és szeretném megismerni! És ez még mind semmi: olyan súlyos "babanoid" tünetekkel rendelkezem, hogy azt megfogalmazni is rémes;)

És úgy próbálok kibújni a Dani által is megállapított, rám is súlyosan igaz gyűjtőjelző alól, hogy úgy fogalmazok: nekem nem babanoid tudatállapotom van, hanem Zoé-id:)

Ha valakinek ilyen kölyke van, akkor nincs az az Isten, hogy ne szeretne bele!!!! Ez van, és kész, már szinte nem is szégyellem;)

Ha egy ilyen karakán, nagyszerű, érzékeny, jófej kiscsaj kerül bele az ember életének körforgásába, és történetesen az az ő gyereke is, akkor úgy gondolom, nem létezik, hogy ne érezné ugyanazt mindenki: imádatot, és csodálkozást afelett, hogy milyen fantasztikus kis lényről is van szó!

Már eleve is éreztem, még a pocakban is, hogy rendkívül ősszehangoltan működünk, és hogy valahogy olyan erős egységtudatban vagyunk, hogy azt még azelőtt, ilyen formában senkivel nem éreztem. Viszont a kör hármasban volt mindíg is teljes. Mert azt is éreztem, hogy a Zoé már a pocakban is a papájára is reagál nagyon erősen, hogy figyel, amikor a Dani beszél hozzám, vagy hozzá, és hogy nagyon is érzi az ő jelenlétét is, sőt, a köztünk lévő egységet is.

Most ugyanezt érzem, csak még erősebb jelekkel.