Az őrületbe kergetnek a magyar népi mondókák, a csújjogatók, és minden egyéb. Tudom, hogy ez ciki, de akkor is így van. Még akkor is, ha Zoénak mindkét oldalon súlyosan magyar lelkületű és érzelmi világú nagy- és dédszülei vannak. Hiába rohangál a szívsebész nagypapa és a szájsebész nagypapa Erdélyi tájszótárral mindenhová (amit én is tettem egy időben), hiába hivatkoznak magyar elődeinkre és a magyarok Nagyasszonyára, és mindez persze szép és igaz is, de akkor is, könyörgöm, miért járatták nemzetközi iskolába a gyerekeiket, külföldön taníttatva, kozmopolitának nevelve őket, akik már a húszas éveik elején is a Gangesz ill. Kali Gandaki völgyébe kirándulgattak, és akik többet ültek repülőn, mint lovaskocsin?! Miért nincsenek normális magyar mondókák? Miért nem lehet ma Magyarországon magyarnak, pártatlannak, és progresszívnek lenni egyszerre, és ha még egy kis kreativitást is belecsempésznénk?!

Zoé nagyon értelmes, és ugyan még csak öt hónapos (egész pontosan holnap, kedden délben tölti be:), mégis igényli a folyamatos orális és vizuális kommunikációt, magyarul már megérett korban a mondókákra, kis mesékre, és mi is szoktunk az egyszervolt.hu-n szörfölni, vagy a kerekito.hu-n keresgélni...

A babajógán pedig, amikor mindenki azt mondja:

"Hopp, hopp Katona! Hárman ülünk egy lóra..."

ezalatt én azt súgom Zoénak:

"Hopp, hopp, Zoéka!Elrepülünk Balira!"

Pillanatnyi hangulatunknak megfelelően költöm át a dolgokat néha a legidétlenebb formában, néha pedig egészen jól, ahogy nekünk, csajoknak tetszik. Ez a kedvencünk:

"Gyí,paci, paripa!

Nem messze van Genova!

Odaérünk

délre!Tiramisúkrémre!"

És ha már Tiramisú-ról van szó....