Amikor azt hallottam, hogy a babák, illetve a beszélni tanuló totyogók sajátos nyelvet beszélnek, még nem tudtam, mit is jelent ez valójában. Most már értem. Mindenki mást beszél, de azt is hallottam, egy professzor elkészítette a baba-szótárat, ugyanis kiderült ezek a csibészek egymással kommunikálnak, méghozzá tökéletesen, és leírhatóan, fonetikusan. Csak részben sikerült ennek nyomára bukkannom, de az is megdöbbentő volt. Zoé, még fél évvel ezelőtt, amikor nem tudta kimondani, a kutyát a "kaka"-kifejezéssel illette, és mint megtudtam a jeles babaszótár alapján, ez tényleg a kutya. Sőt, hallottam egy társától, ugyan kicsit megkésve, ugyanezt, néhány hónappal azután, mikor Zoé már némileg integrálta az általunk használt nyelvet is. A kisfiút konkrétan hallottam "kaka"-t kiáltani egy arra futó "megbélyegzett" kutyus után. Most egy újabb dolog jött elő Zoénál, amin megállás nélkül a legkülönbözőbb helyzetben kapok röhögőgörcsöket, ez az ún. "Pitapata-nyelv", vagyis a kisgyerekek egyik legcsodálatosabb tulajdonsága, az ún. neologizmus, vagyis amikor új nyelvi kifejezőeszközöket találnak ki. Ez nálunk jelen pillanatban konkrétan ezt jelenti: minden, amiről nem tudjuk, vagy hirtelen nem jut eszünkbe, hogy nevezik, az "pitapata". De néha "patapita". "ittanna pitapata" - 'ez itt a pelus rajtam' (ford. mami). Olyannyira, hogy ezt a praktikát Zoé átadta Franikának, és most már ő is javában és boldogan "pitapatázik", Andi barátnőm, a mama meg törheti a fejét, mint én is, hogy épp most mire érthette jeles gyermeke a kifejezést. És azért csalóka, mert sokszor olyan dolgok is "pitapaták", amikről egyébként tudjuk, hogy "pohár", "pelus", "csúszda", és egyebek. Nagyon élvezem ezt a "pitapata"-dolgot, de lehet, hogy mégis inkább a bölcsi, azaz a számára megfelelő közösség, és a mamának egy jól fizető antropológusi (ami főleg jól fizető:), vagy újságírói állás lenne a megoldás, ahol mozgósítani tudná azt a néhány megmaradt velőrózsáját, amit nem söpört el a gyerekprojekt-cunami út közben? :) Bárhogy is cinikuskodom, azért a legfantasztikusabb a gyerekekkel való együttlétben, az pont ez: megtanítanak újra felfedezni minket a világot, illetve pontosabban jelen lehetünk annál, ahogy ők fedezik fel azt, és szabadon asszociálnak rá. És miért ne lehetne egy csomó minden nem "pohár", vagy "virág", vagy "felhő", hanem PITAPATA?!
