Lekéstük Nagyival együtt a téli szépségű Budakeszi Vadasparkot (ami csak ezen egy napon, vagyis december 31-én tart nyitva csak 13 óráig), tehát sétáltunk egyet az erdőben. De Zoé elaludt, míg a Nájira (Nagyira) vártunk, és az általam készített, jéghideg téli pikniket is lecsúszta...mivel: aludt. Ez volt az előzetes fotó. De persze nem pusztán szépítő alvást tartott, hanem energiát is gyűjtött a kurjongatásra, amit azután Nagyi ajándéka, a Szilveszteri Trombita is erősített. Olyan hangosan trombitált, hogy szóltam: pont most, az újévre készülődve megzavarni a tündéreket talán mégsem olyan okos dolog az év utolsó napján...De a trombitálás csak folytatódott, és persze a Nagyival együtt. Van is rá bizonyíték:) A tündérek csak nem tudtak békében maradni az erdőben, úgyhogy trükkhöz folyamodtak, és ellopták Zoé helyes kis pinkie-winkie, szintén Nagyitól kapott tündér-antennáját. Ott, az erdőben! Nem maradt más hátra, nekiindultunk, hogy megkeressük! Meglett ugyan, de azért jó tanulság volt, hogy az erdő a tündéreké, ott ők az urak, és mi csak vendégek vagyunk.
Nem tudom másként értelmezni ezt a történetet, mint egyfajta Aesopus-féle tündér-tanmesét: a tündérek megvicceltek minket;)
És persze miért is ne, egy ilyen vicces kis fickó láttán...Vagy mégiscsak máshogy lenne? Hogy nekem van otthon egy házi-manótündérem, akit csak így akartak visszacsalogatni a tündérek, hogy ellopták a tündér-antennáját. De akárhogy is, az előző tanulság akkor is érvényes. Sőt, az is, hogy Zoénak meg itt van a helye velünk, ebben a családkában, az emberek világában, és mégha tündér is a származása, akkor is ide jött, erre a különleges tanuló-bolygóra, és a tündéreknek ezt is sikerült megérteniük;)
