gyermekáldás

 De régen kerestem már ezt a fotót! Jaj, de jó, hogy megtaláltam. Valamiért nagyon megfogott, és most szeretném megosztani. Csak, úgy, örömből:)

 A Mamáknak is kijár egy kis wellness-selfness-party. Számomra az első igazi, amióta Zoé megszületett. Az ötletadó Dani volt, aki felszólított, hogy hagyjam el egy napra a terepet, különben dühbe jön. Vagyis: próbáljam önmagam egyetlen napra a Zoé nélkül is újfogalmazni, méghozzá radikálisan tényleg egy teljes napra. Eredetileg az került szóba, hogy Bécsbe megyünk a csajokkal, de aztán úgy éreztem, ez számomra tényleg túl radikális, hiszen a kismanó még teljesen igény szerint szopizik, szóval az inkább stressz lenne, mint öröm, ezért választottuk a belföldi turizmust, sőt, olyannyira, hogy el sem hagytuk Budapestet. Az ember olyan ritkán turista a saját városában. Nagyon boldog vagyok, hogy pont keddre esett a női féláras nap a Rudas-fürdőben, hiszen két éve szerettem volna már visszamenni megmerítkezni a Négy Elem-medencékben, a Tűz-Víz-Föld-Levegőben, majd megtisztulva beszélgetni Allah-hal a fürdőkupola festett üvegén át. Furcsa, különleges érzés volt, hogy a lebegésért keményen meg kellett dolgozni. De sikerült. És beszéltem Allah-hoz, kértem Tőle, ugyanúgy mint annak idején a Zoét:) Azt hiszem, jókat kértem, és szépeket. Folyt, köv.  

 És a fergeteges buli, ami ez egyik legszebb élmény volt, amit valaha is átéltem Mindenki jelen volt, és nagyon szuperül sikerült....

Kicsit izgultam, hiszen ez egy újdonsült anyának komoly rite de passage-jelentőséggel bír. De közben meg az elengedésről is szól, hiszen egyben azt is jelenti, hogy bármennyire megetszel mindent, az emberi, és ilyetén módon szamszárikus világ úgyis kitalál valamit, ami nem működik tökéletesen, vagyis pont errőll szól a dolog, az elengedésről: semmi sem tökéletes ebben az entropikus, ám mégis felfelé, a fény felé törekvő világban. Konklúzió: sok szeretet, kevesebb elvárás, de maximális figyelem, és humor az esetleges vismajor-ok esetén. Nos, éppen ezért sikerült olyan jól a kismanónk szülinapi bulija: megtettünk mindent, hogy szép legyen mind a díszítés, mind a catering, mind pedig a hangulat, a többi lehetetlennek látszó elvárásról pedig lemondtunk, és szeretettel, nyílt szívvel fogadtunk mindenkit, aki eljött együtt ünnepelni velünk. A bakik pedig inkább emelték az egész szülinapi buli fényét, hiszen gyerkőcökről van szó, és bennük pont a spontaneitás a legjobb. Igen, meg kellett tanultom újdonsült mamaként, hogy nem kell semmit sem eltúlozni: nem kell powerpoint prezentáció Zoé elmúlt egy évéről, mert úgysem érdekel senkit rajtunk kívül, és nem kell senkire sem semmi feleslegeset "rányomni". Attól még mi belül, csöndesen ünnepelhetünk "nagyban". Merthogy nekem ez nagy ünnep volt. A legszebb eddigi életem során. Hihetetlen büszkeség tölt el, ha ránézek erre a különleges kis jövevényre, és úgy érzem, az életünk általa lett teljes. Ma már nem illik ilyet írni, és nem illik a gyerekeket "felhasználni" a saját életünk megjavításához, és nem is így értettem. Inkább csak úgy, ahogy...hogy minden, amit teszek, amióta a Zoé van, sokkal nagyobbat nyom a latban, és sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Happy Birthday Little Tulku! 

íme a fotódokumentáció: 

 Egyfelől még mindíg saját születésuói traumáinak átélése zajlik, ahogy ezt jeles pszichológus barátnők olyan lényegretörően megvilágította, vagyis mindaz a nehézség, ami egy ember saját születése körül megjelenik, az megjelenik újra a saját gyereke születése körül, és ez egy igen izgalmas, de semmi esetre sem könnyű egy év, hiszen kétszeres megélésről van szó. Most persze nem arról szeretnék írni, hogy mi ezt hogyan éltük meg, csak röviden érzékeltetni, hogy spirituális szempontból ez egy egészen más hangsúllyal bíró történet, vagyis a pici Zoénk születési évfordulójára sok minden foglalkoztatott bennünket: hogy mik voltak azok a negatív impulzusok, amik minket értek, amiket nem akarunk mintaként továbbadni, hogy mik azok a dolgok, amiken mind a gyereknevelés, és a közös életünk során változtatni szeretnénk, mik azok a szülői minták, amiktől meg szeretnénk szabadulni, vagy legalábbis reflektátabban szemlélni mindezeket, és hogyan tudnánk az életünket a szó legjobb értelmében "optimalizálni", azaz még boldogabbá tenni mind a pici manókánk, mind a közös, mind az egyéni életünk számára. Az elmúlt hónapokban egy "női lelkünk ébresztése"- nevű Hellinger-családállításokkal foglalkozó csoportba jártam, és ahogy pszichológus mentorunk fogalmazott: "rendesen szétrázattam magam":) Ez mindazt jelenti, hogy nagyon sok olyan dolgot tettem-teszek a helyére az életemben, hitrendszeremben, amik úgyszólván sötét foltok voltak addig, és amikről azt hittem, nincs velük dolgok, de mégis volt. Ennek következtében elég rendes dühkitöréseim, és katartikus élményeim voltak, mind Danit, mind pedig a saját múltamat, a múltam sötét foltjait illetően, és úgy érzem, hogy a mélyrepülés egyben egy hatalmas gyógyulási folyamat kezdetének nevezhető, aminek jótékony hatásait érzem is. A lényeg akkor is ez: a legeslegnagyobb ajándék az életemben Dani és Zoé, a családkám. Nagyon boldog vagyok, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy vannak, még akkor is, ha nehézségeink vannak, mert úgy érzem, ezekből tanulhatunk, de nagyon fontos, hogy végső soron van mibe kapaszkodnunk:)

Tudom, hogy most a már javában izgalmas személyiséggel rendelkező pici lányunk szülinapjáról kellene, hogy szóljon, de azért e kis intermezzo a saját életemből, mivel úgy érzem, igazából másfajta, mélyebb ajándékot, ami számára értelmezhető lenne most még, nem is tudnék adni: csak azt, hogy magamon dolgozom, és a számára is lényeges rossz mintáktól megszabadulok. Ez nagyon nem könnyű, de úgy érzem, mindent megér. Szeretném, ha ő már nem küzdene meg azokkal a lelki "guzmikkal", amikkel még nekem kellett, ha ő már szabadon, nyitott lélekkel, de felvértezve, erős egyéniségként élné az életét, és csak önmagának akarna megfelelni, és amit a legeslegjobban szeretnénk: hogy boldog legyen!

Nem vagyok benne biztos, hogy ezzel most feltaláltuk a spanyol viaszt, hiszen nem nagyon létezik szülő, aki ne ugyanezt kívánná a gyerekének!

Nagyon tetszett Dani külön bejegyzése a kismanó születésnapi üdvözlőlapján: "Ránk mindíg számíthatsz!" Ez különösen azért esett jól, mert sem én, sem a Dani nem tudjuk ugyanezt elmondani a szüleink egy bizonyos részéről. Igen, a mamák talán jobbak ebben, rájuk azért tudtunk számítani, de nekem nagyon jó érzés, hogy Dani olyan apa, akire Zoé tényleg számíthat. És igen, bár számomra néha túlságosan fontosak a belső tartalmak szemben a külsőségekkel, és hajlamos vagyok Dani szemére vetni némi materializmust, hogy tudniilik ő túlságosan hangsúlyozza a gyerekek anyagi-fizikai szükségleteit, ettől függetlenül nagyon megérintett, amikor megvette azt az izgis tündérbabát Zoé születésnapjára, mert úgy éreztem, talán tud valamit...talán tényleg ilyen kis dolgokkal is ki lehet a gyerekeknél fejezni sok mindent. Igen, ma is emlékszem, hogy nekem egyszerűen nem volt Barbibabám, mert a mami csak egy másolatot vett, és azt sosem szerettem, aztán meg vett egy barnát, ami nem is Barbi volt, és nem tudtam vele azonosulni. És sokkal később jöttem rá, hogy ennek végső soron a korai mintaalkotásban milyen nagy szerepe volt. Úgyhogy engedtem Daninak, és elhatároztam, hogy midíg is engedni fogok, legyen ő a szupi játékvásárló, a saját túlzottan "intellektuális" ajándékötleteimet pedig inkább tartogatom a felnőtt Orsinak;)

 Csodálatos, ahogy napról napra formálódik...igen, ez alkímia, ami itt történik. Most nézem, már nem ilyen a kezecske sem, hanem sokkal nagyobb, határozottabb, ahogy a jelleme is. A Tara-album, és az új buddhaszobrunk, amelynek félelmet elhárító-mudrát formáz a keze olyan hihetetlen hatással vannak rá, hogy elomndani sem lehet. Mintha olyankor tényleg nem gyerek lenne, hanem egy idegen nyelven beszélő kis lény, talán egy másik bolygóról, és magyaráz, és széttárja a karját, és mutogat, maga is mudrákat, de közben kérlelő szemekkel, hogy értsük meg már, hogy ő ezeket ismeri. Teljesen bepörög, főleg a Tara-képek láttán....és ez olyan jó érzés, olyan fantasztikus.