Egyfelől még mindíg saját születésuói traumáinak átélése zajlik, ahogy ezt jeles pszichológus barátnők olyan lényegretörően megvilágította, vagyis mindaz a nehézség, ami egy ember saját születése körül megjelenik, az megjelenik újra a saját gyereke születése körül, és ez egy igen izgalmas, de semmi esetre sem könnyű egy év, hiszen kétszeres megélésről van szó. Most persze nem arról szeretnék írni, hogy mi ezt hogyan éltük meg, csak röviden érzékeltetni, hogy spirituális szempontból ez egy egészen más hangsúllyal bíró történet, vagyis a pici Zoénk születési évfordulójára sok minden foglalkoztatott bennünket: hogy mik voltak azok a negatív impulzusok, amik minket értek, amiket nem akarunk mintaként továbbadni, hogy mik azok a dolgok, amiken mind a gyereknevelés, és a közös életünk során változtatni szeretnénk, mik azok a szülői minták, amiktől meg szeretnénk szabadulni, vagy legalábbis reflektátabban szemlélni mindezeket, és hogyan tudnánk az életünket a szó legjobb értelmében "optimalizálni", azaz még boldogabbá tenni mind a pici manókánk, mind a közös, mind az egyéni életünk számára. Az elmúlt hónapokban egy "női lelkünk ébresztése"- nevű Hellinger-családállításokkal foglalkozó csoportba jártam, és ahogy pszichológus mentorunk fogalmazott: "rendesen szétrázattam magam":) Ez mindazt jelenti, hogy nagyon sok olyan dolgot tettem-teszek a helyére az életemben, hitrendszeremben, amik úgyszólván sötét foltok voltak addig, és amikről azt hittem, nincs velük dolgok, de mégis volt. Ennek következtében elég rendes dühkitöréseim, és katartikus élményeim voltak, mind Danit, mind pedig a saját múltamat, a múltam sötét foltjait illetően, és úgy érzem, hogy a mélyrepülés egyben egy hatalmas gyógyulási folyamat kezdetének nevezhető, aminek jótékony hatásait érzem is. A lényeg akkor is ez: a legeslegnagyobb ajándék az életemben Dani és Zoé, a családkám. Nagyon boldog vagyok, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy vannak, még akkor is, ha nehézségeink vannak, mert úgy érzem, ezekből tanulhatunk, de nagyon fontos, hogy végső soron van mibe kapaszkodnunk:)
Tudom, hogy most a már javában izgalmas személyiséggel rendelkező pici lányunk szülinapjáról kellene, hogy szóljon, de azért e kis intermezzo a saját életemből, mivel úgy érzem, igazából másfajta, mélyebb ajándékot, ami számára értelmezhető lenne most még, nem is tudnék adni: csak azt, hogy magamon dolgozom, és a számára is lényeges rossz mintáktól megszabadulok. Ez nagyon nem könnyű, de úgy érzem, mindent megér. Szeretném, ha ő már nem küzdene meg azokkal a lelki "guzmikkal", amikkel még nekem kellett, ha ő már szabadon, nyitott lélekkel, de felvértezve, erős egyéniségként élné az életét, és csak önmagának akarna megfelelni, és amit a legeslegjobban szeretnénk: hogy boldog legyen!
Nem vagyok benne biztos, hogy ezzel most feltaláltuk a spanyol viaszt, hiszen nem nagyon létezik szülő, aki ne ugyanezt kívánná a gyerekének!
Nagyon tetszett Dani külön bejegyzése a kismanó születésnapi üdvözlőlapján: "Ránk mindíg számíthatsz!" Ez különösen azért esett jól, mert sem én, sem a Dani nem tudjuk ugyanezt elmondani a szüleink egy bizonyos részéről. Igen, a mamák talán jobbak ebben, rájuk azért tudtunk számítani, de nekem nagyon jó érzés, hogy Dani olyan apa, akire Zoé tényleg számíthat. És igen, bár számomra néha túlságosan fontosak a belső tartalmak szemben a külsőségekkel, és hajlamos vagyok Dani szemére vetni némi materializmust, hogy tudniilik ő túlságosan hangsúlyozza a gyerekek anyagi-fizikai szükségleteit, ettől függetlenül nagyon megérintett, amikor megvette azt az izgis tündérbabát Zoé születésnapjára, mert úgy éreztem, talán tud valamit...talán tényleg ilyen kis dolgokkal is ki lehet a gyerekeknél fejezni sok mindent. Igen, ma is emlékszem, hogy nekem egyszerűen nem volt Barbibabám, mert a mami csak egy másolatot vett, és azt sosem szerettem, aztán meg vett egy barnát, ami nem is Barbi volt, és nem tudtam vele azonosulni. És sokkal később jöttem rá, hogy ennek végső soron a korai mintaalkotásban milyen nagy szerepe volt. Úgyhogy engedtem Daninak, és elhatároztam, hogy midíg is engedni fogok, legyen ő a szupi játékvásárló, a saját túlzottan "intellektuális" ajándékötleteimet pedig inkább tartogatom a felnőtt Orsinak;)
