Végre újra itthon a háromnapos ámokfutásunkból. Nagyika 80. szülinapja, wellness-hétvégével, és szemmel verő rokonokkal egybekötve: akik arra specializálódtak, hogy influenzavírust ragasszanak a kismamákra, és születendő magzataikra...grrrrr!

De nem hibáztathatok senkit, hiszen én voltam olyan vagány, hogy még éjfél után lementem a Danival a hotel uszodájába egy hatalmas éjjeli, romantikus fürdőzésre. Ott is elkaphattunk valamit. De összességében jó volt minden.

Viszont most itt szendergek a fél napokat átaludva, hurutos köhögéssel ugatva a világra, takonykórosan, és persze már akkora pocakkal, hogy percekbe telik az is, ha fel akarok állni a kanapéról. Mint egy túlméretezett, hátára fektetett katicabogár (pl. a vízipókból), aki csak kalimpál a lábaival, és nem bír felkelni. Most, ezzel a takonykórral egy ütt úgy érzem, elértem azt a pontot, aminél aszexuálisabb már nem is lehetnék, főleg, hogy a melegítőmben fetrengek két napja, és a kinyúlt kismama-farmeromban, hiszen más úgysem jön már rám...Ragyogó kilátások egy friss házasságban!:) Úgyhogy az már a komolyí ápoltság jele, hogyha hajat mostam...nem is tudom...ez az életem egyik legszebb, legboldogabb korszaka, de azért lehetne ezt egy kicsit elegánsabb verzióban is prezentálni!

És éppen ezért jutott eszembe, hogy végső soron milyen mélyen, ösztönösen kódolt dolog is nemi identitás. Valahogy annak ellenére, hogy nem számítom magam a túlságosan is "cicababás" nők közé, vbagy azok közé, akik naponta órákat áldoznak az életükből arra, hogy szépek legyenek mások szemében (méghogy órákat, sokszor öt percem sincs magamra, főleg, ha körbevesznek a pasijaim:).

Viszont fontosnak találom, hogyha ebben ezen inkarnációmban nőnek születvén élvezzem, megéljem, és alátámasszam azt. És pont ezért el sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy lányom fog születni, mert ez egy olyan kapcsolat, ami egy fantasztikus lehetőség mindkettőnk számára, és egy életen át gyümölcsöző lehet. Ezt látom Daninál is, aki érdekes interakcióban van a fiúkkal, hiszen hat a srácokra az ő maszkulin identitástudata, és természetesen vissza is. Egymást a saját színes egyéniségükön keresztül szűrve támogatják, de természetesen mindent árnyal az, hogy férfiak!

Nagyon kíváncsi vagyok a Zoéra, hogy milyen "nőci" válik belőle...nőcis nőci, vagy inkább kevésbé, vagy egy lágy, romantikus, kevésbé "dögös" alkat, lesz, vagy kifejezetten fiús....Nem tudni. Persze befolyásoló lesz számára mindenképp, hogy én hogyan állok a saját nőiségemhez.

És ami ezt illeti, nekem is megvan a saját előtörténetem ezügyben:

Az biztos, hogy elsősorban szellemi-spirituális lénynek érzem magam, és mélyen hiszen a reinkarnációban, amelynek során rengeteg emlékem van arról, hogy férfi is voltam, nem is keveset. De nő is, előző életeim során. Összességében úgy érzem, hogy egészséges lelkű, nőies nő vagyok, de emögött azért hosszú fejlődési út áll, mégha csak ezt az életemet veszem is alapul. A Mami nem volt éppen a nőiesség csúcsa, és bár rnegeteget változott pozitívan, amit nagyon becsülök benne, mégsem mondható a legkecsesebb női identitás képviselőjének. Intellektuális, "antinő"-nevelését szüleinek köszönhette, és nagyon becsülöm azért, ahogy küzdött ellene egész életében.

Ennek ránk vonatkozóan leginkább azok voltak a jelei kiskorunkban, hogy többek között egyáltalán nem voltak szexi, csajos, pinky-winky ruháink, sokkal inkább konzervatív, népies, bubigalléros, "jókislányos cuccaink", és természetesen az a tévhit, amit ebben a 70-es évekbeli kommunista-posztkommunista-dolgozó-női-identitás-szakaszban sok egyedülálló anyuka "sajátított el", hogy tudni illik azért vágatta rövidre, jobban mondva idétlen "gombafrizurára" a hajunkat, hogy könnyebben kezelhető legyen. És egészen felső tagozatos általános iskolás korunkig nem engedte meg, hogy megnövesszük.

Természetesen amint lehetett, azonnal hosszú hajat növezstettünk Dórával, a tesómmal, és minden centiméterhez kínosan, betegesen ragaszkodunk azóta is! Vagyis: hosszú hajunk volt, van, és lesz, ameddig csak lehetséges, és azóta, amióta mi rendelkezünk a saját hajunkkal!

És vicces módon ugyanez vonatkozik az öltözködéünkre is: Bár ebben Dóra szinte még radikálisabb, de mindkettőnkre jellemző, hogy szeretjük a szexi, dögös, csili-vili, divatos cuccokat, pusztán annyi különbséggel, hogy én nem vagyok hajlansó sok pénzt kiadni ruházkodásra, a Dóri viszont igen. De azért hasonló az ízlésünk, és képesek vagyunk (mint ahogy senki mással nem vagyok képes rajta kívül!) órákat dumálni öltözködéssel kapcsolatos hülyeségekről, cuccokat cserélni, vagy együtt menii vásárolni (Dani nagy örömére:)

És persze az is természetes, hogy ő volt az első, aki fejvesztve rohant egy elengedhetetlen, sárga, gyöngygombos, lepkés pellerinért az akkor 18 hetes Zoénak, akiről ugyebár akkor derült ki, hogy csajszi lesz (pedig azért ilyen beruházásokat ilyen fiatal korban, amikor még nem biztos azért a nemi identitást megállapító szonográfusi diagnózis, nem biztos, hogy megfontolt dolog tenni)! Azt hiszem, ez természetes. hogy ilyet csak a Dóra tud!:)

Ami viszont még jobb, és még nagyobb meglepetés, az az, hogy néhány héttel ezelőtt a Mami ütött rajta egy nagyáruház gyerekruházati osztályának teljes rőzsaszín tartalmán, és vásárolta fel azt teljes egészében! És igazi, dögös, nagyon is csajszis, nagyon is nőies kis cuccokat vásárolt, a 0-hónapos pinky-hímzésű, csillogó gyöngyökkel díszített  farmenacitól kezdve a "cutie pie"-feliratú szexi kis top-ig, illetve a fodros-masnis-Mickey-mouse-os együttesig! Teljesen lehidaltam a saját Anyámtól, aki addig sosem tágított a konzervatív fehér csipkegallértól, és a német népi dirndlitől, és a bár nem nőietlen, de mégis "jókislányos" divatirányzattól!

Úgy érzem, ez egy fontos karma-átvágás! És az is, hogy nem én vettem ezeket a cuccokat a saját lányomnak, hanem az én mamám!

És ez még nem minden: én, aki alapvetően Dórával karöltve mindíg élesen kritizáltam azt a szörnyű ronda, teletubbis, piros diabolós sapkát, amit 6-8 évesen kellett "elszenvednünk", mint a divat ellen elkövetett masszív merényletek egyikét, és még sorolhatnám, én, aki maga is hajlik a csillogó-villogó topokra, és a lakktáskára, valahogy úgy gondoltam, elég az a kismanónak, ha megkapja más barátaink kinőtt újszülött-ruháit, hiszewn úgyis két hét alatt maga is kinövi őket, és nem fogja megkérdezni, hogy miben volt, amikor naponta hússzor kellett pelenkát cserélni rajta- És ez itt a nagy tévedés: igenis meg fogja kérdezni, és fontos, hogy már most megtámogassuk a vele született, természetes, női identitását! Még akkor is, ha esetleg nemsokára Indiába megyünk terepmunkára, vagy a mexikói dzsungelbe, vagy éppenséggel Goára! Pont, hogy ez nagyon fontos, és pont ez az, amit én is kritizáltam a Mamámnál, hogy nem támogatta meg annak ideján a mi női identitásunkat, nem nevelt eléggé nőcinek minket - és most engem tett helyre azzal, hogy ő vette meg a legédesebb nőies cuccokat a kismanónak!