Nem szeretnék érzelgősen ömlengeni erről a témáról - nem azért, mert nem veszem komolyan, hanem mert jelen pillanatban tényleg a hatékonyságot és a praktikusságot céloztuk meg a házasságkötés terén. Mivel a kismanó útban van, és a következő kanyarban már simán lehet, hogy mindenféle őrült papírformával rendelkező teljes állampolgárként vesz részt az emberi társadalom mindennapjainak csúfolt kaotikus őrületben, aki -mint a Trainspotting-című film végén a fickó felsorolja - "Teljes értékű állampolgár, akinek van születési anyakönyve, számmal jelölt személyazonossága, társadalombiztosítási kártyája, nyugdíjpénztári száma, lakcímkártyája, jogosítványa, útlevele, bankszámlaszáma, hitelkártyája, munkáltatói igazolása, munkavállalási engedélye, mobil pin- és puk-kódja, login-password-ja, és természetesen családja, kertvárosi háza kutyával..."
Hogy van-e jó lelke, milyen a szelleme, szereti-e az epres joghurtot, a tenger sós vizét, nevetésében táncolnak-e a nimfa-hadak, vagy a szemében megpillantható-e Isten, és hogy valójában milyen ember, az nyilván később derül ki.
De a lényeg, hogy az apja nevének felvételéhez két út vezet: az egyik, hogy az apja apasági nyilatkozatot tesz, illetve, hogy a szülők a házasság szent kötelékébe lépnek, így az utód automatikusan az apja nevét kapja, kiindulván abból, hogy az elhálás ceremóniája annak szent keretei között történt (hoppá! ezt elbuktuk!)
Nem tudom, ennek van-e több köze a szeretethez, vagy annak, hogy együtt élünk, és esetleg "igahúzás" közben is azt tudjuk mondani, hogy jók vagyunk együtt, és alapvetően szeretünk együtt lenni, akkor is, ha épp "szarban" vagyunk, vagy éppen nem olyan kényelmes az élet?
A Dani is, én is nagyon hülyék tudunk lenni, néha olyan, mintha versenyeznénk, hogy ki a hülyébb, de alapvetően a magam részéről azt tudom nyilatkozni, hogy én azt is szeretem benne, ami hülye (persze, nem mindíg!!!), de leginkább nagyon szeretek vele élni, és sosem voltam még ilyen boldog, mint most - még akkor is, ha nehézségeink is akadnak.
A Zoé miatt döntöttünk úgy, hogy összeházasodunk, de azt is kimondtuk, hogy mindketten örülünk, hogy összeházasodunk - egymásért is.
Számomra ez külön fontos szádhana, mert nem sok jót láttam még eddig házasság terén, és mert úgy gondolom, feladatom is "reflektáltabban", és ha lehet, jobban csinálni, mint azt a felmenőim tették (nem bántani akarom őket, hiszen az akkori tudásuk szerinti legjobbat adták - és hát így sikerült...köszönet érte nekik, hogy legalább megpróbálták jól csinálni!)
Nem gondolom azt, hogy a papírforma akkora primér jelentősséggel bír, de azt igen, hogy az egész dolog energetikailag igenis fontos.
Személy szerint boldog vagyok, hogy az összetartozásunkat megerősíthetjük, és azért is, mert testi-lelki-szellemi értelemben is megértünk az "elköteleződésre" - talán kicsit hülyén hangzik, hogyha azt mondom, ehhez "fel kell nőni", de így érzem: nos, nekem elég későn érkezett el ez a pont, viszont MOST van itt az ideje.
