Zoé igazi Micimackó: nyáron nyaral, télen telel. Azt hiszem, nem hagyjuk ki az évszakokat, ahogy még születése előtt jeleztem: az a jó, hogy mostantól már nem egyedül kalandozunk tovább, hanem Vele együtt. Érdekes, nagyon sok izgalmas babás-mamás-blogot olvastam még várandósan, de leginkább azokkal tudtam azonosulni, amelyek arról szóltak, milyen nagyszerű kaland is az élet, és hogy tulajdonképpen csak eszközök vagyunk olyan értelemben a gyerekeink számára, hogy mindezt megmutassuk nekik:) Egyszerűen megőrülnék attól, ha arról kellene írnom, hogy milyen védőoltásokat kapott a kismanó, vagy tanácsokat osztogatni más kisgyerekes anyukáknak, hogy hol milyen ökopelust lehet kapni, és hogy mikor van legközelebb bababörze. Nem kritizálni akarom azokat a mamákat, akiknek igénye mindezt megosztani másokkal, sőt, nagyon hasznpsnak tartom az informatív, pragmatikus blogokat. Csak én magam nem vagyok ilyen. Az adminisztráció, a határidők és védőoltások a szükséges, gyorsan elintézendők kategóriájába soroltatik nálam, ami persze fontos, de minél gyorsabban letudjuk őket, annál hamarabb vethetjük bele magunkat az élet nyújtotta következő kalandokba, legyen az éppen a Mechvart-ligeten babásjógára sétálva, vagy éppen otthon, szülinapi meghívókat készítve, vagy a Kreischbergen síelve...vagy a hüttében "gőzgombócozva". Talán pont a Ranschburg-könyvben olvastam -és megerősítést találtam ezáltal alapfilozófiámra- hogy a szülőnek nemcsak testileg kell gondoznia, etetnie, ruháznia az utódait, hanem nagyon fontos az is, hogy egy tág és izgalmas világkép alakuljon ki benne, azaz fontos, hogy a szülő maga is érdeklődő, a világra és az őt körülvevő kultúrára nyitott ember legyen.
Nos, én nem tudom, hogy hol kezdődik és hol végződik a "jó szülő" fogalma, még a Vekerdi által megfogalmazott "nincs jó szülő, csak "elég jó szülő" van" -"elég jó szülője" sem...Talán éppen azért is, merthogy számtalan szabályt szegünk meg mi szülőként Danival rendszeresen: csokit nyalogatunk a még egy éves sincs gyerekünkkel, sőt, túrórudit, édességet adunk neki (én még nem is annyira, próbálom mosni a kezeimet;), és igen, velünk alszik, és igen, fent lehet, ameddig csak bírja (úgyis ő nyer, és mi alszunk el előbb;), és nincs semmiben szigorú rend, és igenis néz Teletubbies-t, és veszekedtünk is már a füle hallatára, sőt, számtalanszor nyúlok koszos kézzel a gyerekhez, hagyom, hogy rákenje az áfonyakrémet a konyhában a fehér falra, és a múltkor, amikor a Nagypapa Bogi kutyája háromszoros rajongással háromszor nyalt bele egymás után jó mélyen jeles kisdedünk szélesre kitátott kacagó kis ajkába, de úgy Isten igazából, jó mélyen, "nyelves csókkal", és bár a hideg futkosott a hátamon, és meg is mondtam a Bogi kutyának, hogy egy gusztustalan kéjenc dög, és takarodjon a gyerekemtől!...de leginkább csak röhögtünk a szőnyegen gurulva...Valaki azt mondta: Mielőtt gyerekeink lettek, elveink voltak, most gyerekeink vannak!" - Ez jó duma. Igen, valahogy így...
Egyetlen fontos elv azonban van, mert megmaradt -alapszemélyiségünk elválasztathatatlan részeként: a kalandvágy. Antropológusok vagyunk, buddhista filozófusok, hülye hippik, és egy csomó mindent nem racionális megfontolásból teszünk. Sőt, személy szerint én még különösen Kíváncsi Fáncsi is vagyok, és igen, sokat nyomasztom a Danit a "hurráoptimizmusommal", hogy: "Nem baj szívem, majd megoldódik!"
De ez fontos imput a Zoé számára: Szép ez a világ, és érdemes nyitott szemmel járni benne, észrevenni a csodáit.
Furcsa módon -bár spirituális úton járunk -mégsem kapott Zoé még semmilyen hivatalos vallási szervezettől "kiutalt" áldást. Ezt szeretném azért bepótolni, és itt most nem a keresztelőre gondolok. Majd, amikor elérkezik az ideje. De más szempontból meg fontos mérföldkőnek érzem, hogy már fent volt a hegyen: fent volt a Kreischberg-tetején:)
És a hegy mindíg egy kicsit azt jelenti, hogy felülről vagyunk képesek látni a dolgokat, sőt, azt is, hogy ott több esély van arra, hogy süssön a Nap. Még nem síelt, de már velünk volt, és az is érdekes, hogy én utoljára biztos, hogy 15-20 éve nem síeltem, mert nem szeretem különösen a téli sportokat, szemben az összes nyárival. De most sikerült megtörni a jeget. És erre büszke is vagyok, és nagyon örülök is: a manók, életükben először síeltek, és nagyon jól ment nekik. Zoé meg fent volt a hegyen. És ez is nagyon jó érzés. Bárhová megyünk, visszük magunkkal, és élvezi. Kíváncsi vagyok, mire fog emlékezni ebből a korszakból. De az is biztos, hogy ezek a dolgok valahogy rögzülnek, egy kis fénykamrában, az agyunk egy még ismeretlen területe, vagy a lelkünkké fotózza ezeket a korai élményeket...ezek a kismanók sokkal többet fognak fel, mint az bárhogyan is felfogható lenne épésszel. Lehet, hogy pont a vaníliaszósz illata marad meg az orrában, amit a gőzgombócra öntöttek, vagy a hóban sikló fémek éles hangja, de lehet, hogy a szikrázó napfény a fehér havon. Amúgy is ritkán lehet látni ilyen vakító fehérséget. Mintha az ember egy másik dimenzióba lépne át. Már ezért is csúcsélmény volt. Remélem, ez is bekerült a kis fotókamrába:)
Sokat gondolkodom az utóbbi időben azon (nyilván kizárólag akkor, ha képes vagyok egy kicsit "kijönni", és kívülről nézni a helyzetemet/helyzetünket), hogy valójában hogyan is vannak ezek a dolgok az ember életében, hogyan változnak meg dolgok, amikor családot alapít, amikor gyermeket vállal...és hogy mi az, ami emberileg, érzelmileg, lelkileg, fizikailag megváltozik (nagyjából minden:)))), és mi az, ami megmarad. Ez nem kvalitatív megítélés, mert úgy gondolom, sőt, tudom, hogy a világ legjobb dolga az, ami velem történt, hogy lett a Zoé. Ez csak inkáb egy belső számot vetés, csoportosítás, összehasonlítgatások, amiknek néha van, néha meg semmi értelme...hiszen úgysem lehetett volna, hogy a Zoé ne jöjjön, és hogy minden az életemben igazán ekkor kezdett értelmet nyerni, még akkor is, ha előtte sem tétlenkedtem. De persze hazug dolog azt állítani, hogy a nő, aki anyává lesz, képes a gyermekes létével ugyanott folytatni, ahol abbahagyta...és szerintem az a csodálatos, hogy ez nem így van. De az is természetes, ha elgondolkodik néha az ember lánya, hogy mi az, ami hiányzik, mi az, amit beemelne újra. Igen, igen, körömlakkozás, torna, meg ilyesmik, meg egyszer-egyszer egy kicsit több idő annál az általános 3 perces zuhanynál a fürdőszobában...de ez elhanyagolható (bocs, a torna nem, mert az fontos!) De a kreativitás, ami könyörög azért, hogy valahogy új formába öntsük, sőt, az a manónak is fontos! Nincs jobb egy kreatív szülőnél - ezt Ranschburg is igazolta! Nem, nem hiányoznak a bulik (főleg a rosszak;), és nem hiányzik különösebben az sem, hogy éttermekbe, kávézókba járkáljak csacsogni a barátnőimmel, és nem hiányzik a vásárolgatás sem. Az írás néha nagyon hiányzik, és a festés is, és igen, bármi, ami egyéni kreatív odafigyelést kíván tőlem, ami alkotás. De mivel ennek a posztnak a lényege a fergetes szilveszteri partiról kell, hogy szóljon, ezért elmondom: a gyerekekkel olyan fantasztikus spontán bulit lehet rendezni, hogy az hihetetlen! Pont összeszámoltuk Danival, hogy bár nem réges rég óta, csak néhány éve vagyunk egy pár, és még kevesebb ideje (pont egy éve!:) férj és feleség, de az is biztos, hogy a legrosszabb partijainkat szilveszterkor töltöttük (a sok jó mellett), mindíg valamely idióta barátunk invitálására, és sosem a belső hangra hallgatva, amit idén, úgy, hogy már a Zoé is itt van a fedélzeten, megtettünk: otthon maradtunk, és szuper spontán bulit rendeztünk! Mi az, hogy bulit?! Igazi Trance-partit! És nem kényszerűségből (legalábbis szerintem nem csupán az volt a motiváció, hogy van a Zoé:) Mert ha a kényelemre helyeztük volna a hangsúlyt, nem sétálunk ki a hideg esőben a parlamentet megnézni a budai oldalról egy hűtött üveg alkoholmentes pezsgővel a babakocsiban, és hagyjuk, hogy Isten esője tisztára mossa az óévben elkövetett ballépéseinket, hanem a tévé előtt kuksolunk vigyázva újszülöttünk édesen öntudatlan álmait! Méghogy "öntudatlan álom" - egy ilyen kiscsajjal?! Aki jobban "ropta" nálunk?! Dani érdeme: olyan trance-music-ot produkált, hogy Zoé túlfűtött, pörgős hangulatát tényleg csak a hideg hűtötte le némiképp, és akkor is csak elszunyókált...és igen, még a nagynéni, nagybácsi is részt vett a partin, ahol minden izgalmas uv-fényben úszott! Uv-lámpa, villámgömb, diszkólámpa! Érzitek? Olyan bugivugi lett, röhögéssel, tangóval, hogy ilyet egyedül, a manó nélkül biztos nem produkáltunk volna!!!! Cyber-gyereknek cybertrance-ot! Ezzel a lendülettel és jó hangulattal indultunk, és ez kísér minket 2010-ben!
