gyermekáldás

 ...Fogzás: Mikor másodszorra megyek be a szobába, már "résen van", már nem alszik el...figyel! És leadja a jelzést...Zoé ügynök:)  

De mi is az a Zoetrope? Ugye, mindíg van mit tanulni?:) Már nagyon vágytunk rá, hogy nekivágjunk, és megnézzük az egyetlen értékelhető magyar "Christkindlmarkt"-ot, mivel a németről és az osztrákról lemaradtunk, vagyis elmenjünk a Vörösmarty-téri különleges, igazi magyar karácsonyi vásárra:) Azért is volt olyan különleges, mert ez Zoé első karácsonya (volt, merthogy elmúlt, de mivel nem alszik, nehezen jutok hozzá, hogy "bloggoljak", és rengeteg eseménnyel le vagyok maradva:)

Csodálatos volt a karácsonyi vásár, és kivételesen jól esett a hideg, jól esett a hatalmas séta, és jól esett visszafelé a szoptatás a kedvenc Intercontinental Hotel-ünk foyer-jában, ugyanis egy évvel ezelőtt pont ott volt az eljegyzésünk:)

Igen, angyalszárnykeresésben voltam, mert annyira szerettem volna, ha a mi kicsi angyalkánk méltón ünnepli a karácsonyt, és persze ballerinaszoknyát azt találtam, és nyilván nem a karácsonyi vásáron, hanem a mellette lévő ananászépület plázájában, minek utána jól ki is kaptam Danitól, hogy akkor most karácsonyi vásárra jöttünk, vagy "shoppingolni"?

Végül is igaza volt...szóval, megtaláltuk a zoetrop-ot...Hogy mi az? Biztos mindenki rajzolt már olyan mozgásban lévő figurákat egy lapozható füzet vagy könyv szélére, amit ha végigpergetünk az ujjaink között, valóban életre kel (zoe = élet;), nos, ugyanilyen a zoetrop is! Csak éppen mint egy laterna magica, kerek, és belülről vannak benne megrajzolva a mozgásba lendülő ábrák, pl. egy ló, vagy egy futó emberke...majd megpörgetésnél látjuk, hogy filmkockaként pereg le szemünk előtt a mozgó figura "története". Nagyon fantasztikus...

Olyan kis csodavilág ez, mint egy középkori vásár, és tényleg, rengeteg békebeli "cucc" jön szembe az emberrel a Vörösmarty téri WAMP-en:)

A legszebb dolgot azonban mégis attól az egyszerű cigányembertől hallottam, akivel, és családjával (barátnőjével és tinédzser lányával) megosztottuk az állóasztalunkat egy nagy adag töltöttkáposzta és gyerekpuncs mellett. Merthogy én összekevertem: a krampampuli a legalkoholosabb, és én a legkevésbé alkoholosabbat akartam...

Miután elmagyaráztam a sorban előttem álló, fent említett roma fickónak, hogy igen, a kakasherepörkölt az angolul "rooster testicle stew", és ő meg megmutatta nekem, hogy melyik az (a nagy babszemre emlékeztető;), addig Dani és Zoé a csodás, zöld és piros díszekkel megrakott, hatalmas karácsonyfát járta körbe...éreztem, hogy ez lesz a legszebb karácsonyunk.

És akkor, amikor magunkba tömtük a forró savanyúkáposztát, a roma fickó megkérdezte, vajon hány hónapos egy a "nagyobbacska forma" gyermek. Mondtuk, most tölti be a 8-at.

-"Húha, jól megtermett!"

-"És anyatejes!"- vágtam rá büszkén, Dani lapos pillantásától kísérve, ami azt jelentette, hogy ez több, mint amit tudnia kell másoknak, és nem kell senkinek információt szolgáltatni kétes asszociációkhoz.

De látszott, hogy a fickónak helyén van a szíve! Mert gratulált, értette, és értékelte a dolgot. Miután megkérdezte, hogy lány-e, és bólintottam büszkén, a szeme elé kapta tenyerét, és megadóan, ajjjajjjajjj-jal kísérve dörzsölgette meg. 

Az már baj! - Elképedtem. Erre nevetni kezdett, nem, nem úgy értette, nem komolyan gondolta! A világ legjobb dolga a lánygyerek, higgyem el, még akkor is, ha "divatozik", mert hülye tinédzser, és nem hajlandó felvenni a sapkáját, pedig most mosta meg a haját a kis hülye! És egy hatalmas csókot nyomott a szépséges, fekete hajú lánya feje búbjára.

"Most még jó, úgyhogy élvezze ki ezt a korszakot, de nagyon! De később...Te jó ég! Tudja, a fiam meggyőzhető észérvekkel! De a lány! Az egy külön világ! Annak lelke van!Jóságos Atyaúristen! Ez itt a bökkenő! CSAK érzelmi alapon képes dönteni!"

Azt hiszem, ez volt a "legmelósabb" karácsonyom életemben. Mert nemcsak 2 fiúnak, de most már a "kiscsajszinak" is széppé kellett varázsolni ezt az ünnepet, és millió helyre gondolni, ajándékozni, millió családtag örömét eltalálni, és mindezt úgy, hogy ne legyen nagyon "strapás"...Ajándék Maminak, Papának, a manóknak, Daninak-meglepi, mézeskalácssütés a csajokkal, karácsonyi illatok szagolgatása, mütyűrcsere, IKEA-csomagolópapír és örömfények, fénylő csillagocskák, karácsonyi történetek, egy tibeti láma gondolotai e keresztény ünnepről, beigli, és halk kis csodák...24-én közös ebéd a Café Vian-ban csak Danival és Zoéval, créme brulée - igen az első, közös, nagybetűs, karácsonyi ünnepünk...pici csillagok Zoé szemében...

...de mégiscsak annak a roma fickónak a szavai kísérték az egészet: A legszebb karácsonyi, szülinapi ajándék nekem a lányom volt. De még annál is több: hogy a lányoknak lelke van, és hogy a szívük szerint döntenek. Pont ilyen lányt akartam. Pont ezt a kis Zoé-trop-ot! 

 Kimutattuk! Minden szinten: November 28-án kijött! Az első kis alsó római egyeske:) Ahogy annak lennie kell. Fotó még nem készült, mert most az is komoly erőfeszítést igényel, hogy egyáltalán egy fél másodpercre megpillantsuk, hiszen nem engedi! A végsőkig ragaszkodik a fájdalmas rejtőzködéshez. Szegényke! De azért próbálom tartani benne a lelket, hogy ez jó, hogy csuda jó buli, ha van fogunk: lehet vele sok szuper dolgot enni, és egy csomó új kaját megkóstolni, répát harapni (meg persze csokit is:), és hogy majd jól meg lehet harapni a tesókat, és még sorolhatnánk! 32 fogas mosoly, és igen, ez komoly mérföldkő a modellkarrierhez! Fotó jön, amint hagyja!:)))) Az alapok meg vannak, úgyhogy úgy 5-6 év múlva már jöhet a fogtündér is...;)

 Mivel nincs még rossz tapasztalata, egy újszülött csecsemő természetes módon bizalommal viseltetik a világ és annak minden dolga iránt. Ez a téma Zoé születése óta hihetetlen módon izgat, sőt, nem tudom kiverni a fejemből. Néhány héttel ezelőtt rosszul raktam be őt a hordozóba, amikor a hátamra akartam kötni, hogy a hátamon hordozva mosogassak, és közben mégis velem legyen. Természetesen nemcsak, mert a kontinuum-elv lelkes követője vagyok, nem az elv miatt, hanem mert tényleg mélyen érzem, hogy ez a jó nekünk. De sajnos -bár hál'Istennek térdeltem a szőnyegen, tehát nem teljes testmagasságban álltam-ahogy "feldobtam" a hátamra, valahogy, mivel harisnyában volt, elkezdett őrült tempóban lefelé csúszni, és csak úgy tudtam megakadályozni, hogy leessen, hogy odaszorítottam, amennyire tudtam, a testemhez. Igaz, ezzel tényleg megakadályoztam az esést, de sajnos a hordozó erős pántja végigszántotta a kis arcocskáját, két csúnya "féknyomot" hagyva pont a szeme két oldalán (milyen csodálatos szerencse mégis, hogy pont nem a szemét találta el). Természetesen keservesen sírt a kis drága, de 5 perc elteltével meg már mosolygott rám, és tudtában sem volt az engem folyamatosan, leírhatatlanul, üvöltően emlékeztető hatalmas barázdának az arcocskáján. És amikor rámmosolygott a kis nevető szemével, én kezdtem el sírni, és igen, újra beindult a gondolat-gépezet, az ősbizalom témája: Vajon hogy van az, hogy ő nem haragszik rám, én pedig a legszívesebben most azonnal kötél általi halálra ítélném magam, és azonnal végrehajtanám?! És igen, soha, de soha nem fogom magamnak ezt megbocsájtani, hogy a saját könnyelműségemnek köszönhetően fájdalmat, kárt okoztam a 6 hónapos, pici lányomnak, örökre elcsúfítva a gyönyörű szép angyalarcát! 

Ő viszont rendíthetetlenül mosolyog. 

Azt gondolom, néhány nap, sőt, egy hét kellett, vagyis sokkal hosszabb idő, míg egyáltalán némileg túl tudtam jutni a dolgon. Sokkal több idő, mint amennyi idő alatt begyógyult a sebecske, ami, köszönhetően a csodálatos kis fiatal szervezetnek, két nap alatt teljesen láthatatlanná vált. De nem az én lelkemben. 

Újfent arra a következtetésre jutottam, mint már annyiszor: a mi szülői feladatunk megfelelni ennek a bizalomnak, a maximumokig! Vagyis mi részesülünk megtiszteltetésben azáltal, hogy ezek a kis lények minket választottak, és ennek egyszerűen meg kell tanulni megfelelni. Félre az egóval! Ezzel újra és újra szembesülök. 

És honan jön ez a fantasztikus bizalom? Honnan tudja egy kis Zoé, hogy majd megetetem, hogy nem bántom, hogy nem hagyom a hidegben, vagy nem vetem alá számtalan kínzásnak, és nem dobom el magamtól? Vajon ezért csak a prolaktin-hormon a felelős, és kész?! Ennyire egyszerű lenne?! Vagy valóban létezik egyfajta gondoskodó isteni szeretet, amely ilyetén módon nyilvánul meg? Annyi mindenre tud az ember a rendelkezésére álló ismeretanyagok alapján válaszolni. Az ősbizalom kérdésre sosem tudtam.  

Mégis amikor nézem, ahogy alszik közöttünk, ahogy a két pici karját mindkét irányban kinyújtja, hogy éppen csak hozzáérjen mindkettőnkhöz, ezzel mintegy energetikailag zárva az áramkört tökéletes, soros kapcsolásban -érzem, hogy tényleg működik a dolog: Hogy jogos az ő ősi, kódolt, természetes, kiszámított, magabiztos tudása arra vonatkozóan, hogy ez így van rendjén. Hiszen ösztönösen tudja, hogy a világegyetem jól kiszámított törvénye és rendje szerint: itt van a helye, így és ebben a formában. Alszik. Ha nem lenne bizalma, nem aludna. Csak az anyja ostoba, kétkedő gondolatai zavarhatják, akinek valami komoly baja lehet, hiszen "gondolkodik", ahelyett, hogy ő is ősbizalommal fordulna a világegyetem összes fenntartó ereje felé, és egyszerűen és "profánul" csak aludna. Persze, ezt már megmondták a kórházban: ez mostantól fogva már nem lehetséges. Az anyák többé már nem alszanak:) 

Nem Halloween-t, hanem Samaint ünneplünk, mert az mégiscsak ősibb, mélyebb, és jobban érzékelhető, ahogy megnyílik a fátyol az élők és az asztrálvilág között, és ilyenkor lehet olyan dolgokat kívánni, amikhez mi, élők segítséget kapunk. És igen, ilyenkor is fény gyúlik, és valahogy új, spirituális magasságokba röpít, még akkor is, ha most a természet éjszakája jön.  Igazából nem nagyon ünnepeltünk, mert elég erős vírussemlegesítési tantrát vetettünk be, és szándékosan nem akarok "betegségről" beszélni, mert nem kell ezt a tudatban elültetni. Szóval, megint "unplugged"-módon vettünk részt a dolgokban, de azért megemlékeztünk róla. Nem tudtam dönteni, hogy melyik édesebb a fotók közül. A kis Samain-fairy-nk eléggé horrorisztkus hangokat hallat a köhögésével, úgyhogy szinte biztos, hogy az összes rossz démont elűzi, és mi boldogan nézünk elébe egy izgalmas időszaknak.  Igen, ez Zoé első Samain-ja, és első tele, amikor már kint kell megküzdenie a világ dolgaival, de egy olyan világba érkezett, amely minden nehézsége ellenére is nagyon szép, és érdemes megszületni ide. És ebből a véleményből nem engedek! Hallod, Apa? Szóval, nagyon boldog Halloween-t, és Samain-t egyszerre:)