gyermekáldás

 Happy Diwali!Mubarak ho! Nagyon sajnálom, hogy ilyen megkésve, de Boldog Diwali-t kívánok sok szeretetettel mindenkinek, aki ünnepli! Nagyon sok szeretettel gondolok minden ind és hindu ismerősömre, barátomra, szerettemre, és egyáltalán, a szeretteimre, főleg, akikkel együtt ünnepelhettem a Diwalit idén. Ez Dani és Zoé volt. Zoé első fényünnepe, és méltó módon meg is gyújtottuk az összes gyertyát, ami fellelhető volt az otthonunkban, ami ugye, nem kevés. Diwali az indiai fényünnep, pontosabban amikor a jó végső győzelmet arat a gonosz felett, és ez mindenkit megtisztít. A fény beragyogja a világot, és mindenhová bevilágít, oda is, ahol addig sötétség honolt. Személy szerint én így éltem meg, és nagyon remélem, hogy így is lesz. Nagyon nagy szükségünk van erre:) Lakshmi istennő hozzon az összes létezőnek szerencsét, békét, boldogságot, örömet!:)

Ebben a fényes hangulatban küldök néhány fotót, egy régi gyűjtés eredményét, amit régóta őrizgetek, csak sosem tudtam felhasználni:)

 Nem akar elaludni, most már harmadik hete! "She might think, it's party time at 9 pm!" - Körülbelül így jellemezném a helyzetet angolszászul. "Tökre rá vagyok parázva erre a dologra!" -magamat meg ígyjellenezném, ha elég önkritikám lenne...de nincs! És ez még nem elég, mert több barétom nyíltan támadott, hogy túl szigorú elvárásokat támasztok a Zoéval szemben, és hogy örüljek, mert gyönyörűen végig alussza az éjszakát, óraműszerűen reggel 7-körül kel, és adjak hálát az égnek, hogy nem kell éjjel többször is felkelnem hozzá. ...És ez igaz. Zoé igazából "csúcs fej". folyt.köv. 

 Azt gondolom, ez nem volt egy olyan említésre méltó utazás, mint amilyeneket mi tenni szoktunk. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt csodálatos, csak azt, hogy tulajdonképpen nem is igazán Egyiptomba mentünk, nem "elmentünk Egyiptomba", hanem nyaralni mentünk, és éppen történetesen Egyiptomba. Ezért adtam ezt a címet: Kids' Egypt:) Egy Grand Hotel az összes jó kis csúszdájával, úszómedencéjével, árnyas, pálmafás-Bougainvilleás kertjeivel, a csodálatos sznorkelezhető Vörös-tengerével, a tengerparti naplementékkel, a hennásokkal, a shisha-árusokkal, a meszámlálhatatlan német patikájával, a Seascope tengeralattjáró hajóival, a Dino-club kedves gyerekanimátoraival, mesékkel a múmiákról és a szakarabeuszokról, a híres Ramszesz fáraóról, sírrablókról és az ufókról, a piramisokról pontosan az volt, ami volt: egy nyaralás két 9 és 7 éves fiúval és egy 4 hónapos kisbabával. Azért ide mentünk, mert last minute-ként találtuk, és mert olcsóbb volt itt két teljes hét, mint egy hét Olaszország, ne szépítsük! Ez olyan messze volt a mi utazási stílusunktól Danival, mint innen az Antares, de az is igaz, hogy Marcika még ma is emlegeti, mint élete legcsodálatosabb kalandját, és ezért nagyon is érdemes volt. Danival azért élveztük, mert nem vártunk tőle sokat. És még mindíg nem ért véget az őszinteségi hullám: Úgy lefáradtunk, hogy nincs a világon annyi alvás, amivel be lehetne pótolni a lemaradásunkat! 

Papámnak fogalmaztam meg így egy sms-ben: "Ez valami olyan bizarr, hogy az elképesztő: itt vagyunk a Vörös-tenger partján, a két antropológus, és legszívesebben otthon ülnénk kettesben, a saját kádunkban, valami fantasztikus szakmai vitát folytatva. A kölykök megőrjítenek minket, mert ha az egyik éppen lenyugszik, kezdi a másik: A Marci rámfingott! És én azért köptem le...és ő kezdte! És neki nagyobb croissant-ja van!" A Dani minden reggel kínjában búvár-leckéket ad a többi, gyerekei elől menekülő szülőnek! Én már megint bevállaltam a palackos merülést, arra számítva, hogy a víz alatt már csak nem jön szembe gyerek!...

De ettől függetlenül nagyon jó volt, élveztük, és megyünk jövőre is valahová. Marcika úgy őrzi a piramist, amibe kincseket lehet elrejteni, mint Domi az arany szkarabeuszát, amin ősi:) hieroglifák vannak...És igen, ők a hősök, akik kalózként a Giftun-sziget hófehér homokját is megjárták, és nagyon büszkék arra, hogy Egyiptomban nyaraltak. És ez az öröm nekünk is mindent megér. Nem terepmunkára mentünk. A Zoé szokásos módján, hihetetlen sztoikus nyugalommal jött velünk mindenhová, csak kaja-időben jelezte, ha méltatlan másodperceket:) kellett várakoznia a szopira, mert épp le- és felszálltunk a delfinnéző hajóra, vagy mami éppen a papával egyetlen közös sznorkeling-sesszönjéről bukkant fel a zátonyról , és még békatalppal a lábán szoptatott...:)

Furcsa, különleges, csodás érzések ezek. Világ életemben a Zoéra vártam, arra, hogy végre találkozzunk. Máshogy fogalmazva: világ életemben szerettem volna gyereket, és az utóbbi időben egyre inkább. Közben meg persze egész életemben ott lebegett néha Damoklész kardjaként, néha meg glóriaként, vagy álompillangóként az alkotás vágya, hol álmok, hol valóságos formában. És ezzel egyidőben meg a nő kreativitásának ereje tombolt bennem, és antropológusként is ezt kutattam, a nőket, itt, ott, és magamban is. Azt mondja Osho (is!), hogy a nő legkreatívabb alkotása a gyermek, és persze azt is, hogy menjünk a fenébe az ösztöneinkkel, mert a Föld úgyis túlnépesedett, inkább "festegessünk", mi nők! Biztos, hogy mivel minden nézőpont kérdése, ennek a véleménynek is megvan a maga legitimitása, és érthető, sőt, logikusan is követhető. Csak hát: Osho nem volt nő:) Igen, igaza van, a nő csak a szerelmen át képes megvilágosodni. De az igaz, hogy a nő leginkább akkor világosodik meg, ha gyermeke születik. És mivel nem volt nő, valahogy érthető, hogy nem tudta átélni azt, hogy a gyermekáldás mekkorra "turbochip" a kreativitás, az alkotó női énünk számára! Ez elmondhatatlan! Az egyetlen gond a dologgal az, hogy egyre kevésbé, csak nagyon "holt" időkben lehetséges valóban alkotni. Ennek ellenére úgy érzem, bár hihetetlenül feszít az érzés, hogy csináljam, és nem tudom (talán már soha:) követni, vagy horribile dictu utolérni magam, akkor is azt érzem, még soha, de soha az életemben nem voltam ennyire motivált az alkotásra. És nem éreztem soha ilyen erős ihletet. Képes vagyok néha hajnalban ott tocsogni a higítóban, csak hogy egy vacak kis mintát megfessek a már hetek, sőt, hónapok óta készülő (el fog-e készülni valaha is?) üvegképemen...És igen, a lelkem még akkor is szárnyal, ha egyetlen pici minta elkészül...de már akkor is, ha nem is tudom csinálni, csak rágondolok, mert tudom, hogy amikor nem tudom éppen csinálni, jó okom van rá, mert épp sokkal fontosabb dolgot csinálok valakivel, aki éppen belevájja a hosszú körmöcskéit a vállamba, és belekapaszkodik a hajamba, és belesúgja a fülembe, hogy: Hőőőőőgiőőőőő! És aztán lehány, és nyáltól csillogó szájjal rámvillantja a világ legcsodálatosabb, még fogatlan mosolyát. És...lets Flow...