gyermekáldás

Hol volt? A Nagy-korallzátony mélyén, az Ausztrál partoknál. Hol nem volt...Hiszen már mondtam: Nem volt például Budapesten sem, mert Ausztráliában volt, a Nagy Korallzátonyon. Vagyis volt egyszer egy rendes, tisztességes mantacsalád: manta-papa, manta-mama, két nagyobbacska manta-fiú, és egy jóval kisebb manta-leány, akiket azért jobb a nevükön nevezni: Maeve volt a legkisebb, Ro és Aaron a fiúk, Mairah a mama, és a papa pedig Ketu. Hogy miért így hívták őket, azt nem tudom. De sok furcsa nevet viselnek a tengeri népek. Azonban itt még különösebb, hogy ezek manták voltak. Komolyan nem tudjátok, mik is azok a manták? Hát még sosem voltatok ráját simogatni a Tropicarium-ban apával-anyával? Nos, a manták is olyanok, nagyon hasonlóak, mint a ráják, csak sokkalsokkalsokkalsokkal, de sokkal nagyobbak. És olyan békések, nagyok, hogy nincs is a vizekben természetes ellenségük. Csak lebegnek naphosszat a vízben, igen, pont ott, a nagy korallzátonynál, és a táplálék meg átfolyik a szájukon, és nem is kell hozzá vadászniuk, sőt, mégannyira sem kell aztán megfőzni, megsütni a zsákmányt, vagy asztalhoz ülni, és késsel-villával enni. Szóval, csak lebegnek, a kaja meg jön...Ezért a manták nagyon nyugodtak. Személy szerint én nagyon irigylem őket, mert amikor számlákat kell befizetnem a sárga csekkel sorba állva, mindíg eszembe jutnak. (folyt. köv.)