Nagyon kedves, szintén spirituális érzületű és gondolkodású jóga-mama-társnőm, -akivel még az is közös, hogy szinte együtt születtek lányaink, Cili baba 4 nappal előzte meg Zoét!-kérdezte, hogy vajon buddhista tudatúak vagyunk-e, vagy tartozunk-e valamilyen vallási közösséghez. Azt feleltem, hogy alapvetően hívőnek érzem magam, érzem Isten jelenlétét, amit talán nem is nevezek meg, a "Barakát", az örök jelenlétet és léle-k-zetet, de nem tartozunk semmilyen vallási közösséghez, szabad spiritualitás- és szellemiség kíséri lépteinket, de talán - annál is inkább, hogy Dani mintegy 6 éven át tanított a Buddhista Főiskolán- valóban a buddhiszmus áll legközelebb hozzánk: az a tudat, hogy minden lénynek joga van a boldogsához, hogy ne szenvedjen, és hogy a fény felé haladjon (bár ez a fogalom így ebben a formában nem létezik)- vagyis fejlődjön az újjászületésekláncolatán át. Ez a szeretetteljes, és békével átitatott tudat az életcélunk, és szeretnénk ezt Zoénak is átadni. Érezzük, hogy már ilyen pici korában kódolódik rengeteg minden, és úgy érzem, sokat számít az is, hogy milyen mintát tudunk átadni, még akkor is, ha semmilyen "mintát" nem szeretnék rányomni a gyerekemre. 5 évig voltam vegetáriánus, de amikor várandós lettem, és éreztem, hogy a kis tulku láma inkább húst enne, és más energiaszintet követel tőlem a jelenlét, és az ő fizikai táplálása, azonnal váltottam, és ma sem bántam meg. Szóval, nincsenek szigorúan követendő minták, csak annyi, hogy szeretnénk, ha lehet, a gyermekünkkel sok-sok szépet átélni, és olyan dolgokat támogatni, amik a jó felé, a fény felé visznek minket. Ilyen volt az ötlet, hogy zarándokoljunk el a magyagrországi buddhista szent helyekre. Egy olyan országban, ahol elég nehéz a szakralitást a külső környezetünkben megtalálni, lényeges, hogy minden lehetőséget megragadjunk, hogy minden helyre elmenjünk, ahol ilyen energetika vesz körül minket. Ilyen pl. a Tar-on lévő Kőrösi Csoma Emlékpark és Sztúpa.
Nagyon jó érzés volt, hogy végre "bevethettük" a kis világutazónkat, és tényleg elzarándokoltunk Tarra. Zoé, a mi kis tulku lámánk (ezt inkább viccből, mint komolyan mondjuk rá, hiszen nem akarjuk semmilyen szerepbe, és semmilyen identitásba kényszeríteni, válasszon maga, színezze ki saját maga az életét:), persze hatalmas "trotyi"-val, és rózsaszín cumiját erősen "dolgoztatva" kataton derűvel nyugtázta az eseményeket, és az egész zarándoklatot. Nem ismerte fel az edényeit, nem kapott baba-áldást, és nem kezdett el hangosan szútrákat énekelni, de éreztem azt -először, és nagyon megnyugtató volt- hogy fantasztikusan képes belesimulni a mi energetikánkba, ahogy Danival működünk, ahogy csendes zarándokként, álruhás "napkeleto bölcsekként" járjuk a világot. Igen, még Szlovéniában álmodoztam arról, hogy bárcsak olyan gyerekünk születne, akivel tényleg be tudjuk járni kerek e világot. Végül is antropológus lennénk! És íme, Zoé! Fantasztikus kis lény, a kis szöszke hajával, hatalmas, kék szemeivel, nyugodt, kedves természetével, és igen, érdeklődően szemléli a világot...vagy épp átalussza az utazás nehézségeit!
De Tar és a 2. zarándokút, Becske is nagy élmény volt. Ha 108 kört nem is, de pár kört tettünk a sztúpa körül, a békéért, minden lény boldogságáért, egy jobb világért és jövőért, hogy tényleg neki olyan világban adsson meg élni, amilyenben érdemes, egy gyönyörű szép, barátságos, szeretetteli, zöld bolygó víziója felé haladva, és megtéve mindent, hogy ez valóra is váljon!
