Pont azon gondolkodtam, hogy bár ez az időszak egy nagyon szép, nyugalmas, boldog korszak, és hogy ez mennyire fontos ennek a születő kis életnek, hogy szeretet, boldogság, nyugalom vegye körül. És persze, hogy mi a nyugalom, és mi a boldogság, az nagyon is egyéni megítélés tárgya. Nálunk ez komoly fizikai aktivitást, igénybevételt, sőt teljes körű pörgést jelent. Vagyis csak kapaszkodjon a Kis Zoé, ha velünk akar tartani! De én úgy látom, hogy valahol meg jól választotta a szüleit, és bár még csak a magzati személyiségéről tudok beszélni, akkor is, valahol nagyon is bírja a nyüzsgést, az aktivitást. Sőt, sokszor ő aktívabb, mint mi! Vagy ő csak a következmény? Néha meg is ijedek, mint pl. tegnap este, mert szinte úgy éreztem, hogy kiugrik a hasamból a kis drága manókánk: egyszerre csuklott, fordult, mozgott, táncolt, és még ki tudja, mire készült? A megnyugtató talán az, hogy valahol meg nagyon is reagál ránk, és nagyon jó érzés, hogy csak annyit kell tennem, hogy megsimogatom őt a pocakomon keresztül, máris odadugja a fejecskéjét a méh falához, és enneél szebb érzés nincs a világon! Ilyenkor hírtelen olyan türelmetlenné válok, mert már annyira várom, hogy kint is találkozzunk, hogy elmondani sem tudom! Nem létezik szeretet, ami ezt felül tudná írni. Olyan elképesztő vad, féltő szeretettel imádom ezt a kis lényt, hogy nem tudom ezt semmihez sem hasonlítani!
És úgy aggódom érte, hogy az elmondhatatlan. Amikor a Zagar-koncerten Gabival beszélgettem, a leendő sógornőmmel, Dani Marci testvérének a feleségével, aki szintén a kis Bulcsút várja, aki egy hónappal később érkezik Zoénál, azt mondta, érdekes, ő sosem aggódott az előző terhessége alatt sem, és most sem aggódik. Nagyon irigylem érte! És persze, hogy neki van igaza, és ez a helyes hozzállás, és nem az enyém. De én akkor is úgy izgulok minden egyes lélegzetvételéért, hogy el sem tudom mondani, és valószínüleg halálomig izgulni fogok érte! Igen, a vetélés után ez nyilván eleve adott, hogy az első 12 hétben - jaj, csak az a 3 hónap teljen el, majd aztán megnyugszom! - és persze, bizonyos értelemben, amikor elkezdett növekedni, akkor már nyugodtabb voltam, és őszintén örülök, hogy nem szorongtam végig ezt az időszakot, hanem sokkal inkább örömmel vártam, és imádkoztam végig, hogy minden jól menjen, minden energiámat neki adtam. De persze rájöttem, hogy a természetes anyai aggodalom nemhogy nem múlik el, hanem csak erősödik idővel, sőt, a születés után lesz csak igazán a csúcson! És nyilván nem jó aggódni, de valahogy nem ez a lényeg, mert ha szükséges lenne, az utolsó csepp véremet is odaadnám a kis drágánkért! Olyan szeretet nem is létezik a Földön...
És közben meg szegényke már viszonylag az elejétől kezdve trenírozva van, úgyszólván pallérozva van az értelme, a lelke, a szelleme, a kreativitása, és az ingerei is!
Még 5 hetes sem volt, de már voltunk Münchenben, éjjeli koncerten, tüzijátékon, az ázsiai kertekben, majd később Szlovéniában, a tengerparton, de még Triestben is, sőt, a föld alatti barlangcsodát is velünk élte át, a Postojna-i barlangot. Aztán én még decemberben újra Münchenbe mentem a mamiékkal, úgyhogy jött velem a Tollwood-fesztiválra, majd Taiko-(japán-dob) koncerten voltunk, majd roma-koncerten a Sanoma-borfesztiválon, Karácsonykor a Diótörőt néztük meg az operában a nagyobb manókkal együtt, wellness-eztünk Visegrádon, illetve a Birdland-spa-ban az osztrák határnál, és a Zagar-koncert volt az egyik legaktívabb élménye, ha jól sejtem...
De volt már jópárszor moziban is, és az IMAX-3D-ben kiment velünk az űrbe is! Sőt, voltunk vele lézer-színházban, a Vangelis előadáson is.
De nyáron hatalmasat sétáltunk a Krishna-völgyben a templomig, és az állatkert és a Tropicarium sem maradtak ki.
Sőt, a Zalaszántói sztúpa-látogatáskor is meg volt már, csak akkor még csak sejtettem, hogy ott van a kismanó!
Mit nem említettem?
Nem lett még megröptetve, de azt szigorúan letiltotta a család, ami nehéz egy ilyen csapatnak, mint mi vagyunk!
A lényeg, hogy valahogy úgy érzem, hogy minden nyugalom mellett azért sikerült őt egy olyan testi beavatáson keresztülvinni, aminek azért mégiscsak az a mottója, hogy ez egy nagyon érdekes, fura bolygó, amelyre érkezik, és hogy érdemes minden zegét-zugát felfedezni! ebben nagyon reménykedünk, hogy ezt ő is így gondolja majd. És még akkor hol van az indonéz vagy a mexikói tengerpart, Costa Rica, vagy Thaiföld, és ne is beszéljünk akkor a Himalájáról, ahová vissza kell mennünk, és adott esetben a kis tulku lámánkat is vissza kell vinnünk, hogy lássa előző életének színterét!
