Nagyon érdekes volt pont a múlt heti jógaóra. Sajnos még nem írtam eleget róla, úgyhogy utólag ezt is szeretném megtenni. Ezzel együtt szeretném Rékát, a jógatanárnőmet, akihez lassan fél éve járok kismama-jógára, és aki a Kundalini-irányt viszi, és ez nyilván lehet, hogy így nem helyes, mert ő a maga irányát viszi, ami sok dologban gyökeredzik, és ennek valószínüleg csak egy része a Kundalini jóga, de ugyanúgy a Sakti-jóga, és még sok más dolog, ami a tanító-segítő személyiség személyiségén, személyesn tapasztalatain alapul. De a legfontosabb az, hogy számomra szinte a hét fénypontja az a szerda reggeli két óra, amikor tényleg csak magam vagyok, és amikor jógázni megyek. És valahol természetes, hogy mindíg azt a tanítást kapom, amire épp a legjobban szükségem van.
A múlt hét elég megterhelő volt mind fizikailag, mind lelkileg számunkra a manókkal. Tudom, mert beszéltünk róla Danival. És érdekes volt, amikor kiléptek az ajtón, vagyis a Dani vitte őket vissza a suliba-oviba, és aznap délután mentek vissza a Mamájukhoz, és utána beszéltünk telefonon, egy kicsit mind a ketten azt gondoltuk: "Ha esetleg két one-way-tickett-et foglalnánk rögtön Tongára, vagy Burkina Faso-ba, akkor oda nem jönnének utánunk a gyerekeink..."
Szóval, épp elegünk volt. Ciki, de én is ezt éreztem: De jó, hogy visszamentek a manók.
Nagyon nehéz korszak ez főleg a Domimanóval, mert most valahogy, amióta tud a Zoé jöveteleéről, mintha tényleg súlyos regressziós fázisba esett volna vissza, és próbál minket is megvezetni, hogy ő még kisbaba, és valahogy így próbál szeretetet meg elismerést kapni, ami bizonyos szintig egy természetes folyamat. És természetes az is, hogy mindenhogy, minden formájában szeretjük, és még akkor is, amikor "blöfföl", hogy jobban szeressük. És persze akkor is, ha szegényke nem tudja másként kifejezni azt, hogy figyelemre és elismerésre vágyik. Szóval, ez most nehéz, mert nagyon-nagyon szeretjük, de nem tudunk, csak az idő felében mellette lenni, figyelni rá, és persze az én figyelmem most automatikusan a saját, bennem növekvő életkére irányul a leginkább, szóval ez nehéz. Nagyon fontos pedig a Domi nekem.
És amikor kissé lefáradva megérkeztem a jógára, harcolva magamban ezen a számomra nehezn megoldható kérdésen, hogy hol vannak a határaim, hogy mit is tudok tenni, és hogy hol van ebben az én kompetenciám, és persze küzdve azzal a zsigeri érzéssel, vagy inkább az ellen, hogy maximálisan lerázzam magamról a felelősséget, pont azt az üzenetet kaptam a jógán, amire meg kellett, hogy nyíljon a fülem:
Hogy a szívcsakra működése nem az érzelmekről szól, hanem az odaadásról. Még akkor is, ha az éppen a legnagyobb kihívásnak van kitéve.
Akkor is, ha épp nincs kedvünk odaadni magunkat. És hogy az anyaság pont erről szól.
A Zoéval is, a Domival is, és a Marcival is. Mindenkivel.
Régen az egyik barátom, vagyis volt társam azzal csúfolt állandóan, hogy "az Irsi a világ anyja". Akkor, 20 évesen ez nagyon idegesített, mert nem éreztem elég hízelgőnek, hiszen aki anya, az nem "nőcis", én pedig nem anya akartam lenni, hanem "nőcis, csajos, csinos, és legfőképpen laza". De ma már, visszagondolva, igenis bóknak veszem.
És nagyon örültem, amikor Réka azt mondta: ő azért választotta ezt a hivatást, mert szeret adni, odaadni magát, és azon kívül is, hogy otthon 3 gyerek anyja.
Hoppá! Hát nem valami ilyesmi az én utam is esetleg? Hiszen állandóan a gyógyítás, tanítás, az adás határmezsgyéjén kavartam világ életemben! És még mindíg ott remeg bennem, hogy valahol az igazi hivatásom valami ilyesmi...ott legbelül. Igen, antropológus és újságíró, festő, dokufilmes, meg minden egyéb, de legfőképpen egy őssámánasszony, és gyógyító, tanító, meg ilyenek. És nagyon is anya, annak minden értelmében. Ez most így elég hülyésn hangzik, és nem is akarok ilyen fennkölt szavakat használni, meg belefutni ebbe az egó-utcába, de közben meg tudom, hogy jókor pengettek meg jó húrokat nálam.
És most, amikor jön a Zoé, valahogy azt érzem, még erőteljesebben burjánzik fel ez az egész dolog. Zoé nagyszerű. Sokkal nagyobb tanítómester ő, mint bárki is lehetne a világon számomra.
