gyermekáldás

Nem találom az értelmes, tartalmas fotókat Zoéval a Mikulással, de lehet, hogy ezek is, mint a Mikulás, szőrén-szálán eltűntek...Hogy vajon hová?! (Az egyetlen alábbi dokumentáció a Mikulás maradékaival azért enged némi következtetést...

Remélem, Ti is belátjátok idővel, hogy ez kihagyhatatlan...

http://youtu.be/fnuZope

Állatkert. Ősz. Új kistigrisek születtek. Három is. Kimegyünk, megnézzük őket. Andi, a Franimama, Mani(Frani), Zoé meg én, a Zoémama. Négy vidám csajszi egy hűvös, erősen őszülő szeptemberi napon. Már összeszoktunk, és az a jó, hogy külön-külön is jóban vagyunk. Nagyok lemaradnak, benne a témában: pasasok, férjek, csibészségek, jó és rossz szándék, pszichológizálunk, gesztikulálunk, erősítjük egymást, mint egy rossz kanbulin, de élvezzük, és végre erősödik megint az önbizalmunk. Picilányok elől...pálmaház. Két kis totyogó, világot újra-rég, de most azért mégiscsak nagyon újra felfedező, pinkcipős szöszke csúcsragadozó, atavisztikus emlékekkel arra a korra, a csúcsragadaozóságra...vagy mégsem?

Mennek elől, bátran, mit sem sejtve. Megbökjük egymást Andival. Figyeljük őket. Anyaragadozók pallérozottabb insztinktummal észrevtelezik a korláton, a piciknek szem magasságban, épp az útjukban ülő fekete ördögmakit. Milyen szerencse, hogy ez most itt a zoo! Mármint a makinak, és se neki, se nekünk nem megy élesbe! Nekem sem lett volna kedvem most megölni a kölyök védelmében! Szerintem Andinak sem, de biztos, hogy ő sem húzná az időt, ha arról lenne szó...

Kölykök mennek, a kis hülyék! Mi hátul kuncogunk már előre. Na, mi lesz?

Anyatárssal kezdünk fogadásokat kötni...egy ötösöm van, hogy elmennek mellette. Maki figyel, felmér, minket is, dönt: kihagyja! Jól döntött. Kölykök egyre közelednek. Egymás karjába mélyed a körmünk, és remeg a szánk a röhögéstől.

Egyszerre hőkölnek vissza, kicsi kezeiket szájuk elé kapva, irodalmi a jelenet! Anyával hátul dőlünk a röhögéstől! Kisskacok félelemmel vegyes izgalommal farkasszemet néznek makival, aki magában röhög és folytatja az "ördögmakiságot", tök szenvtelenül, mert neki ez a természetes. Már a kicsik is röhögnek, főleg, amikor észreveszik, hogy mi hogy vidulunk a dolgon. Megvan a feedback, hogy azért nem kell úgy betojni. Ha Anyáék röhögnek, és nem nyomatják annyira a "Nem szabad"-dumát, és nem robbannak át azonnal megmentőbe, akkor azért a következtetés, ami gyorsan lejön: hogy nem túl nagy a veszély!

Sajnos az ördögmakis találkozásról nem született képes bizonyíték, de a még tavaszi állatkert-látogatás nagyon édes képeket produkált, úgyhogy egy kis mazsola abból:

És a fennmaradáshoz persze elengedhetetlen hasonulás a környezethez. Megvan!:

Volt egy pont, amikor azt éreztem az elmúlt év során, hogy nem tudom elcsitítani a fejünk felett tornyosuló hullámokat. Lakás eladás, közös megegyezés kialkuvása lehetőleg kevés fájdalommal, lakás keresés, adósságok visszafizetése, anyagiak rendezése, álláskeresés, és bölcsi keresés, lakásfelújítás, költözés...ez körülbelül egyszerre zajlott. Majd elcsitultak a hullámok. Persze nagyon sokat kellett tenni érte. Alapvetően még mindig hiszek benne, hogy az igazán nagy dolgokban szerencsém van. És jó látni, hogy ez a karma öröklődik: az igazán nagy dolgokban a lányomnak is szerencséje van. Sőt, neki a kis dolgokban is szerencséje van. Ez már eleve egy plusz, és ehhez még hozzájárul a hihetetlen jó természete. Sokkal jobb fej, mint én, és sokkal kevésbé problémás. De azért vannak pillanatok, amikor úgy érzem, feszítő érzés a tudat, hogy bár ezerrel azon vagyok, esetleg nem tudom őt mindentől megvédeni. Nem tudtam a válástól sem. De talán szerencsés abban is,hogy mégis a kisebb rossz győzött ki az életében a nagyobb helyett. A lényeg akkor is ugyanaz: feszít a tudat, hogy nem tudom megvédeni, de azt hiszem, ez minden józan szülőt feszít, és ez a gyermekvállalás kvintesszenciája. Soha többé nem úgy alszunk, ahogy azelőtt, mielőtt a gyerekeink megszülettek. Nagyon tetszik a jelenet a Monsoon Weddingben, amikor az apa és az anya a lányuk esküvője előestéjén bemegy a lányuk és nevelt lányuk közös szobájába, és meglesik az ártatlan alvó szépségeket, majd az apa ezt súgja oda a feleségének: .."az életem árán is megvédeném őket!"

És lényegében ilyesmi is történik. Most már értem, miről beszélt.

Ennek ellenére, tisztességes antropológusként vettem tavasszal Zoénak (a Butlers-ben, mivel ez így sokkal autentikusabb:))) egy gondűző babát is. Az eredetileg Guatemalából származó, tündéri, színes szőttesből, vagyis guatemalai népviseletből kézzel készített gondűző babák a legenda szerint ha kis tulajdonosaik, a gyerekek este elmesélik nekik gondjaikat ( 1 gond= 1 baba alapon!), és beteszik őket a párnájuk alá, eltüntetik ezeket a gondokat, és a gyerekek boldogan élhetik tovább életüket. Természetesen, ahogy az előbb leírtam, egy baba = egy gond, vagyis méltán igen népes társasággal fekszenek a guatemalai gyerekek:) Zoé hol szereti, hol nem érti, mit keres egy jutazsákocskába rejtett színes kis baba az ágyában hánykolódva, de engem megnyugtat, hogy van segítségem....;) Lehet, hogy kissé túltelített a gondűző babanaptára a miénknek, ugyanis csak egy van, és nehézség ezzel szemben jócskán, de azért érzem, hogy jóval kevesebb, mint tavaly, és ezúton szeretném megköszönni a sok jótékony probléma-semlegesítést a mi kis éjszakai jótündérünknek is:) Megnyugtató a tudat, hogy azért dolgoznak ezek az erők is.