Sokszor azért csak a saját érzéseimről írok, mint ahogy már említettem, mert ez jelen pillanatban még egy olyan elválaszthatatlan szimbiózis, hogy valahol a manóról leginkább csak a felém közvetített, érzések és érzetek formájában elküldött ingerek által értesülök. Nem látom a manót, hanem érzem. Bár már annyira várom a következő ultrahangot, amit Danival "Zoé-mozinak" neveztünk el! És a hely, ahol az ultrahangot csinálják, még a rendes mozinál is sokkal jobb. Egy szuperkompetens, kedves, megnyugtató szonográfus hölgy, személy szerint Márti, tömi a szádba a csokit, "löki a glukóz-adagokat a manónak", és közben figyeled a monitoron a drága kis jövevényt, aki a legdurbább jógaá-szanákba helyezkedve bohóckodik neked. Ahogy Márti kifejtette: "A csoki a manók korrumpálásának eszköze..."
De a lényeg valahol számomra, hogy képes legyek kepcsolatban lenni a kis drágámmal nemcsak az ultrahangon, hanem szinte mindíg. Ezért igyaekszem nagyon figyelni a jelzéseire.
Persze, ez nem volt feltétlenül jellemző tegnap este a nagybevásárlásnál, ahol is Danival nyakunkba kapva a lábunkat, végigrohantunk elintézve a havi élelmiszerek levadászását. Zoé-manó végig olyan hihetetlen ellenállást tanusított, hogy alig bírtam végigmenni azon a röpke pár ezer négyzetméteren...Olyan rúgkapálást, és hisztit adott le jogosan: Fúj, ez undorító, ez a hely! Azonnal menjetek ki innen. Én nem akarok itt lenni, kikérem magamnak ezt a bánásmódot!Sőt, itt ezeknél a hűtőpultoknál még borzalmas hideg is van!
Körülbelül így. És jogos volt. És az is, hogy nem vettük figyelembe eléggé szegénykét. De hát ez remélhetőleg lesz még így párszor gyerekkorában, hiszen azért meg kell osztanunk az irányítást.
Mindenesetre alapvetően nagyon érzem, hogy bár visszautasítottam az anya-magzat-kapcsolatanalízist, valahogy mégis olyan elképesztően erős a kapcsolat, és olyan intenzív, hogy talán még soha senkivel nem voltam így összehangolódva.
Mint a legjobb példa múltkor, amikor megkérdeztem: vajon akarsz Te manó, kapcsolatanalízisre járni? Vagy inkább velem együtt dolgozni ezen...és apával? Puff, hatalmas rúgás!
És most ugyanez. Valahogy bizonytalan voltam az utóbbi napokban, mert hiszen azért már olyan régen voltam ultrahangon, a 21. héten, és a jövő hétig alig bírom már ki...ezért megkérdeztem, hogy akkor menjünk most, vagy minden rendben a kismanóval, és elég akkor a jövő héten?
És itt is jelezte, hogy igen, elég jövő héten, úgyhogy segített eldönteni a dolgot.
Jaj, már most annyira szeretem ezt a kis csodálatos lényt, és alig várom, hogy aztán kint is találkozzunk!
Érzem, hogy olyan fantasztikus személyisége van, hogy nem is tudom, sokszor arra gondolok, hogy sokkal különb nálunk, sokkal magasabb rendű, és mindent tud, sokkal jobban is, mint mi. Bocsánat, hogy ennyire ájuldozom itt! De valahogy nem tudok betelni ezzel az örömmel. És olyan szent áhitat van bennem, mindíg, amikor a Zoéra gondolok, hogy elmondani sem tudom!
Nem nagyon vagyunk persze szorgalmasak, ami a kapcsolat-relaxációt jelenti, inkább közösen lusta dögök! Mindíg, amikor elkezdenénk relaxálni, szépen bealszunk, és nagyokat szundítunk relaxáció meg fejlesztés címén. És aztán, alvás után, mint aki jól végezte dolgát, kinyitjuk a hűtőt, és közös erővel burkoljuk be annak teljes tartalmát, és még ekkor sincs semmi lelkiismeretfurdalásunk! És ez az elmúlt napokban végig így ment. És csak én szabtam határt annak, hogy evés után ne feküdjünk ismét vissza. Ilyenkor igyekszem a lelkére beszélni: "Zoé, nekem kötelességeim vannak! hidd el, majd megérted, ha nagy leszel! Nekem is inkább lenne kedvem az egész napot végiglazsálni, de apád éhenhal, és elúszik a lakás, sőt, nem sikerül a blogon sem dolgozni, és akkor mit fogok én Neked mutatni majd, ha kijöttél?! És egyéb kötelességeim is vannak, vp-znem kell, meg kell írnom a cikket, fel kell vennem az interjút, és egy csomó ilyesmi..."
Azért néha sikerül egy kicsit rávennem, hogy közösen olvassunk fel. valamit, fejlesztve a vesztibuláris rendszerét, az értelmét, a muzikalitását, ha éppen engedi. Sokszor olyan érzésem van, hogy inkább csaka kis zsírszövetek fejlesztésére vágyik, és aludni...De azért én kegyetlen, zord anya vagyok, és nem engedek a napi felolvasásból : Most az Alkimista van terítéken. Márti indonéz meséiből már felolvastuk a legszebbeket, és a német nyelvű nepáli és indonéz mesékből is jó párat, de az Alkimistát már csak nem fogjuk kihagyni! Mikor az arról szól, hogy ha valamire vágysz, ami az álmod, ész szeretnéd elérni, akkor az egész mindenség összefog, hogy elérhesd azt! Hogy követned kell a jeleket, és személyes történetedet kell élned! - Úgy érzem, ezek a legfontosabb szavak, amit közvetíteni tudok egy ilyen leszülető kis csodalénynek, hogy kövesse az álmait, egyet se féljen, és hagyja, hogy az egész Univerzum összefogjon azért, hogy ő meg tudja valósítnai az álmait! Azt hiszem, ez mindennél fontosabb üzenet egy ilyen kis manónak!
